Általános 2020. 09. 10. csütörtök, 10:13
118616650-339946087128586-5760104562813727218-n.jpg
A Csongrád - Csanád Megyei U14 "B" csoportjában kezdi meg szereplését a Grosics gyulai U12-es együttese. Az első ellenfél a Tiszasziget gárdája lesz.

A péntek délutáni esemény jelentőségét növeli, hogy a gyulai akadémia centerpályáján bonyolítják le a találkozót, vagyis ott, ahol nem is olyan rég, a Szent Gellért Fórumba költözés előtt a felnőtt NB II-es együttes is játszotta a hazai bajnokikat. 

A tíz csapatot felvonultató csoport izgalmas kihívás lesz a fiúknak. Vantara Zoltán edző elmondta, az egész bajnokságra igaz, hogy nem ismerik az ellenfeleket, de ez olyan szempontból nem is fontos, hogy a gárdának a saját játékát kell játszania. - Az eredménynél fontosabb, hogy mit viszünk ki a pályára, sikerül-e megvalósítani azt, amit előtte gyakoroltunk. Az előttünk álló időszak nagy hozadéka lehet, hogy rendszerben játszunk majd, mindenki hozzászokik ahhoz, hogy a hétvégén jön a bajnoki meccs - mondta a szakember. A csapat tizenöt játékosból áll, ami a nyolc plusz egyes rendszerhez elegendőnek látszik, viszont érdekesség, hogy a keretben négy kapus is van, így közülük időnként lehet, hogy valaki a mezőnyben gyakorol majd. - A mai futballban a kapusnak lábbal is nagyon jónak kell lennie, így ez mindenkinek csak az előnyére válik majd. Edzéseken is szoktuk gyakorolni ezt, így a terveim szerint egy meccsre két kapust nevezünk, a másik kettő pedig mezőnyjátékosként kap majd lehetőséget - fogalmazott Vantara Zoltán. A csapatnak jelenleg egy sérültje van, így mindenki bizakodva és izgalommal várja a pénteki a rajtot.


Hozzászólások: