Bajnokverés az utolsó fordulóban

145.jpg
Már korábban elölt, hogy az U-19-es korosztályban az Orosháza FC lett a bajnok. A Grosics Akadémia hazai pályán fogadta az Orosházát, akit az őszi fordulóban is legyőzött. Csapatunk először játszott a füves centerpályán.

Grosics Akadémia - Orosháza FC 1:0 (1:0)

Csapatunk az: Ipacs - Válent, Horváth, Dávid, Gyarmati - Patkás, Varga - Fluxa, Góman, Petra - Dósa összeállításban lépett pályára. Egyértelműen presztízs mérkőzés volt és ennek megfelelően kezdődött a találkozó. Az első félidő elején többnyire a pálya közepén folyt a játék, a csapatok "bemérték" egymást. A játékrész második felében átvette az irányítást a Grosics Akadémia, többet támadtak, kapura lövések, szögletek jelezték fölényüket. A 35. percben Góman szöktette Fluxát, a szélső jól adott be, de Dósa centiméterekkel durrantott mellé. A 44. percben Góman iramodott meg a jobb oldalon beadása lepattant egy védőről - Dósa időben érkezett és szép bokamozdulattal elcsavarta a labdát a vetődő kapus jobb keze mellett (1:0)

Fordulás után egyértelművé vált a Grosics Akadémia fölénye. Fluxa, Petra, Varga szerezhetett volna gólt, de helyzeteiket elpuskázták. 60. perben Ónódi lefutotta a védőket, egyedül vihette kapura a labdát, de a jó ütemben kifutó Ipacs bravúrral védett. A 75. percben Góman "lazázta" el a helyzetét, 11 méterről az üres kapu fölé emelt. A 83. percben Petra visszagurított labdáját 14 m-ről Fluxa ballal úgy rúgta fölé, hogy a kapu helyett az öltöző ablakát találta el.

A Grosics Akadémia a bajnokságban kétszer is megverte a bajnok Orosházát, amely dicséretes teljesítmény. Ennek ellenére az utolsó fordulóktól függően - valószínű - , hogy a dobogóról is leszorul. Az őszi idényt plusz két pont előnnyel vezették az Akadémisták, ennek alapján joggal remélhettük a bajnoki címet, de legalább is az érmek valamelyikét. Alapos szakmai értékelésre, elemzésre van szükség.