U15: elfogadható teljesítményt nyújtott a csapat

u15.jpg
A 24 helyett lejátszott 14 találkozón 8 győzelmet aratott, 6 alkalommal pedig vereséget szenvedett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös együttese. A csapat vezetőedzője, Takács László a következőképpen értékelte az elmúlt egy évet:

- Amikor megkezdtük a felkészülést, három-négy gyerek az U16 keretéhez csatlakozott, nélkülük nyilván nehezebb volt, de a kezdés előtt elvégeztük a tervezett munkát, így szép reményekkel vártuk a rajtot. Év közben nem mindig volt egyszerű fenntartani a motiváltságot, mert sokan megnyugodtak, hogy posztrivális nélkül játszhatják végig a bajnokságot. Eredetileg a dobogó környékét tartottuk reálisnak, s bár az eredmény nem volt igazán fontos, összességében elfogadhatónak mondhatom az elmúlt bajnoki évben mutatott produkciót. Gondot jelentett egyrészt, ahogy mondtam, a motiváció fenntartása, illetve néha kevesebben vettek részt az edzéseken, mint az optimális lett volna - fogalmazott Takács László.