Így teljesítettek csapataink - értékel a szakmai vezető

Dinamikus ovi foci, erősödő Bozsik, és újabb lépések annak érdekében, hogy a grosicsos fiatalok minél könnyebben kerüljenek be a felnőtt csapatba. Ez a kép rajzolódik ki Halász László szakmai vezető féléves értékeléséből, melyet korosztályokra lebontva alább teszünk közzé.

halasz-laszlo.jpgEgyedülálló modellt képviselünk

A gyulai telephelyen folyó munka mellett Halász László kitért a Szegeddel közös célokra, feladatokra is. 

- Célunk az, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát a régió egyik meghatározó egyesületévé tegyük. A két telephely egyedülálló modellt képvisel Magyarországon. A Szegeddel közös szakmai koncepció azt mutatja, hogy a megfelelő úton járunk. Az elmúlt hónapok kemény munkája után most a várakozás, a feltöltődés időszaka következik. Ekkor kell újra erőt merítenünk a következő időszak kihívásaihoz. Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek!

 

A legfiatalabbak az ovi foci foglalkozásokon ismerkednek a sportág alapjaival. Ez az akadémia egyik legdinamikusabban és legjobban fejlődő szekciója, ahol komoly munkával sok gyereket mozgatnak meg a grosicsos szakemberek.

A bozsikos korosztályoknál sikerült megtenni az egyik legfontosabb olyan lépést, mely a fejlődést szolgálja. A magasabb szintű versenyeztetés érdekében már nem a békéscsabai, hanem a kecskeméti központú régióhoz tartozik a Grosics, itt a korábbi "C" helyett "B" szintű tornákon vehetnek részt a fiatalok, vagyis erősebb egységekkel mérkőzhetnek. Csapataink továbbra is részt vesznek a Duna Liga küzdelmeiben. Ez szintén egy erős, nagyrészt fővárosi, vagy Budapest környéki csapatokat felvonultató sorozat. Okoz ugyan nehézséget, hogy a részvétel sok utazással jár, de megéri kitartónak lenni, mert így komoly klubok ellen játszhatnak a gyerekek.

Az U14-es bajnokságban mi egy évvel fiatalabb csapattal lépünk pályára, adott esetben két évvel fiatalabb gyerekek is lehetőséget kapnak. Fejlődésük szempontjából előnyt jelent, hogy hamarabb kerülnek nagy pályára, s hogy komolyabb meccseken játszanak. Persze az tűnhet hátránynak, hogy idősebbek ellen futballoznak, de a képzés szempontjából mégis előnyös, hisz kemény csatákban edződnek, ráadásul nincs rajtuk eredménykényszer sem.

Kicsit mostoha helyzetben van az U15, mert több játékost az U16-hoz vezényeltünk, a csapatot pedig nem kis részt az U14-ből érkezőkkel töltöttük fel. Eredménykényszerben ők sincsenek, így minden adott, hogy Takács László vezetésével komoly képzést kapjanak a gyerekek.

Kellemes meglepetést okozott az U16. Itt két korosztályt (2004, 2005) kellett összegyúrni új edző vezetésével. A kezdeti, gyengébb szereplés után kialakult az összhang, és komoly teljesítménnyel párosult a szervezett, jó játék. A gárda több pontot szerzett a vártnál, de szükség lesz a keret megerősítésére.

Döcögős volt az U17 őszi szezonja az új edzővel, de profi keretek között zajlott a munka. A sok sérült nagyban hátráltatta ezt, ezek a játékosok rendre mérkőzéseken kaptak olyan rúgást, vagy ütés, ami miatt hosszabb időre kidőltek, így sokszor 12-13 emberrel álltunk ki egy-egy bajnokin. Itt is cél a keret megerősítése, de sokat segít majd az is, ha a sérültek visszatérnek. Biztos vagyok benne, hogy ez a gárda sok pontot fog gyűjteni tavasszal.

A vetélytársakhoz képest idén is több a fiatal az U19-nél. Az itt folyó, komoly munkának látványos jelei vannak, tavasszal csapatként is hasonló léptékű fejlődést várunk.

Az elsődleges cél az, hogy minél több játékost adjon a gyulai telephely az NB II-es, felnőtt csapatnak. Ezzel párhuzamosan folyik a munka azért, hogy könnyebb legyen az átmenet az utánpótlás és a felnőtt futball között. Ennek érdekében ősztől szeretnének csapatot indítani a megyei első vonalban. Arról még nincs döntés, hogy mindez Békés vagy Csongrád megyében történne, abban viszont biztosnak látszik, hogy ez a gárda egy köztes lépcsőfokot jelenthet majd a fiataloknak az NB II felé.