Riport 2019. 11. 27. szerda, 08:16
pap-botond.jpg
Kiütéses, 7-0-ás sikerrel vonulhat a téli pihenőre U15-ös együttesünk. Takács László gárdája a Hódmezővásárhely ellen aratott nagy különbségű diadalt.

Győzelmi esélyekkel lépett pályára a keddi bajnokin a Wolland - Rácz (Verasztó A.), Verasztó R., Bódi (Pap), Nagy Dávid Mihály, Geszner, Bóka (Szász), Deme, Léwang, Ivanics, Halász összeállítású Grosics a sereghajtó vásárhelyiek ellen. A csapat igazolta az előzetes várakozásokat, a játékosok magabiztosan érvényesítették a papírformát. A gólgyártást a hetedik percben Halász Martin indította be, aki egy szöglet után jól érkezett, s mintegy hét méterről passzolt a vendégek kapujába. A 17. percben újabb szöglet után Bódi Máriusz fejesével dupláztuk meg az előnyt, a 33. percben pedig Bódi lefutotta a védőket, beívelését Bóka Benjámin passzolta be.

A második félidőre tehát lényegében eldőlt a találkozó, aztán a 41. percben Nagy Mihály Dávid 17 méteres lövésével négyre nőtt az előny. A 66. és a 75. perc között három újabb találatot értünk el. Előbb Ivanics Dárius, majd az U14-ből felkerült Pap Botond talált be, utóbbi nemcsak indította a támadást, hanem fejjel be is fejezte azt. Az utolsó találatot ők ketten hozták össze, Paptól Ivanics kapott remek keresztlabdát, s nem is hibázott, a kapus mellett a hálóba lőve alakította ki a 7-0-ás végeredményt.

- Jól kezdtünk, hamar megszereztük a vezetést, szép támadásokat vezettünk. Játékban felülmúltuk ellenfelünket, főleg a második félidőben. A Hódmezővásárhely nagyobb helyzetig sem jutott, jelentős különbség volt a két csapat között - nyilatkozott Takács László vezetőedző.

A képen Pap Botond, aki két gólpasszal és egy fejesgóllal vette ki részét a győzelemből.


Hozzászólások: