Riport 2019. 10. 30. szerda, 08:31
1050292.jpg
Megérdemelt, nagy különbségű győzelmet aratott a Gyulasport elleni, városi rangadón U15-ös együttesünk.

Nem vehette félvállról a kedd délutáni, estébe nyúló bajnokit a Wolland - Bóka (Stir), Hőgyes (Verasztó A.), Léwang (Bódi), Ivanics, Verasztó R., Budai, Nagy Dávid Mihály (Szász), Rácz, Deme, Geszner összeállítású Grosics, hiszen a Gyulasport több erős csapat orra alá is borsot tört. A vendégek a Szolnok és a Törökszentmiklós együttesét is legyőzték már, de a találkozó esélyese azért Takács László csapata volt.

Úgy is kezdődött a mérkőzés, ahogy várható volt, a hazaiak szép támadásokat vezettek, majd labdavesztés után gyorsan visszazártak, megakadályozva a Gyulasport akcióinak kibontakozását. Fölényünk ellenére az első gólra a 22. percig várni kellett, ekkor Verasztó Roland volt eredményes. A szünet előtt Ivanics Dárius is betalált, így a pihenő percei már a Grosics kétgólos és emberelőnyös pozíciójában teltek. Az ellenfél amúgy remekül védő kapusát ugyanis a 32. percben kiállította a játékvezető, mert a büntető területen kívül elkaszálta a kilépő Ivanicsot.

A második félidőben három újabb góllal terheltük meg a vendégek kapuját, sorrendben Szász Albert, Bódi Máriusz és Ivanics Dárius zörgette meg a hálót, így alakult ki az 5-0-ás végeredmény.

- Végig stabil volt a hátsó alakzatunk, a négy védő és a két szűrő jól látta el feladatát. Támadásban is az ellenfél fölé nőttünk, sok helyzetet alakítottunk ki, de sokat ki is hagytunk. Gratulálok a jó hozzáálláshoz, bízom a jó folytatásban! - nyilatkozott Takács László vezetőedző.

A képen Ivanics Dárius, aki két góllal vette ki a részét az 5-0-ás sikerből.


Hozzászólások: