U19: 2-1-es siker Szekszárdon

Bár a szekszárdiak a tabella utolsó pozícióját elfoglalva szerénykednek, nemrég a bajnoki címért küzdő MOL-Vidi otthonában szerezték meg első győzelmüket, így nem mehetett biztosra ellenük a Szeged-Grosics Akadémia "A" együttese sem. Kovács Rudolf vezetőedző három veretlenül megvívott találkozó után a Trescsula - Paublusztig, Vitéz, Bitó (Geszti), Szabó, Szebenyi (Varga), Mészáros (Kárpács), Fülöp (Papp), Orosz, Kiss (Vasiljevic), Bús összeállításban küldte pályára csapatát. Az esélyesebb gyulai gárda hamar megszerezte a vezetést, Bús Alex a 16. percben juttatta előnyhöz csapatát. Vitéz Márk gólja az 53. percben már azt jelentette, hogy nagyon közel került a Grosics a három pont megszerzéséhez, de a tolnaiak nem adták fel, és a 60. percben szépítettek. Ez azonban kevés volt a pontszerzéshez, mert a folytatásban nem esett újabb találat, így a Grosics 2-1-re nyert, és megerősítette pozícióját a középmezőny elején.