Egy 6-1-es és egy 2-0-ás gyulai győzelem után újabb sikerre készült a Wolland - Deme, Geszner, Verasztó R., Zsömbörgi, Szilágyi, Budai (Szincsák), Nagy, Ivanics (Pap), Egri (Szász), Verasztó A. összeállítású Grosics, mely a Békéscsaba UFC öt meccse tartó, győztes szériában lévő gárdáját fogadta. Az alaphangot Verasztó Adrián már az első percben megadta, amikor jobb oldalról, mintegy 30-35 méterről, a kispadok közeléből bombázott a csabai kapuba, kilőve a hosszú felső sarkot. A folytatásban is potyogtak a gólok, a szünetig Szilágyi Dávid kétszer, Nagy Dávid és Ivanics Ferenc egyszer-egyszer volt eredményes. A második félidőben erőre kaptak a vendégek, és két gyors góllal nyomatékosították, hogy nem szeretnének teljesen alárendelt szerepet játszani. A hátralévő bő félóra azért már a mi szánk íze szerint alakult, Kiss János tanítványai - akik nélkülözték az U15-ben most bemutatkozó Halász Martint - négy további góllal és helyenként igazi örömfocival tették egyértelművé, hogy melyik a jobb csapat. A második játékrész gólparádéjában Szilágyi 2, Budai Dominik és Deme Nikolasz 1-1 találattal vette ki a részét.
- A mérkőzés első percében sikerült gólt szereznünk, és a folytatásban is többször eredményesek voltunk, a szünetben 5-0-ra vezettünk. Azt gondoltuk, megnyertük a meccset, de a második félidő elején jött egy érthetetlen rövidzárlat, amikor két gólt szerzett az ellenfél. Ezután összekaptuk magunkat, és megérdemelt győzelmet arattunk - értékelt Kiss János vezetőedző, aki Szilágyi, Ivanics, Budai és Deme játékát emelte ki.
A képen Verasztó Adrián, aki az első percben, hatalmas góllal szerzett vezetést.


Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye 