Kevés jót vetített előre a vásárhelyiek számára, hogy a két csapat őszi mérkőzésén 20-1-re nyert a Szeged-Grosics Akadémia "A", és a fiúk most sem sokkal adták alább. Kiss János minden játékosnak lehetőséget adva a Wolland (Gurzó) - Halász, Geszner, Verasztó R., Ivanics (Stier), Zsömbörgi (Pap), Budai (Szincsák), Nagy, Egri (Borszéki), Deme (Verasztó A.), Szilágyi összeállításban küldte pályára tanítványait. A gyulai egység tetszetős támadásokat vezetett, és sorra alakította ki a jobbnál-jobb helyzeteket. Már első félidőben kilenc gólig jutott a csapat, a 62. percben pedig ki is alakult a 16-0-ás végeredmény, vagyis ekkorra átlagosan majdnem négy percenkét talált be a Grosics. A végén Nagy Dávid 9, Ivanics Ferenc 3, Halász Martin 2, míg Geszner Csongor és Budai Dominik 1-1 góllal zárt.
- Az első perctől kezünkben tartottuk a mérkőzést, az első félidőben már 9-0-ra vezettünk. Szebbnél-szebb támadásokat vezettünk, és jó arányban használtuk ki a helyzeteket. Külön öröm, hogy a fiataloknak is jelentős szerep jutott, illetve hogy a védelem is gólerősnek bizonyult - mondta Kiss János vezetőedző, aki Nagy, Ivanics, Halász és Geszner játékát emelte ki.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 