U15: bizakodva várják a tavaszi rajtot

Voltak ugyan a létszám szempontjából hiányosabb időszakok, de alapvetően elégedett az elmúlt tíz hétben elvégzett munkával Takács László, a Szeged-Grosics Akadémia "A" U15-ös együttesének vezetőedzője. A betegségek, iskolai elfoglaltságok ellenére a játékosok elérték a kitűzött célt, és úgy várhatják a szombati rajtot, hogy megfelelő állapotba kerültek. A csapat sok edzőmeccset játszott, legutóbb épp a Szeged-Grosics "B" ellen, melytől úgy kapott ki 3-2-re, hogy a kezdőcsapat három tagja az U17 keretét erősítette a Kecskemét elleni, győztes találkozón, Ottlakán János pedig pályára is lépett. 

A csapat, egyben az egész liga első számú gólfelelőse, a 15 forduló alatt 41 találatig jutó Krisztin Dominik az U16-ban folytathatja pályafutását, vagyis a kiemelt NB II-ben bizonyíthat. Ami az ő számára siker és elismerés, az a csapatnak megoldandó feladat, bár ahogy Takács László fogalmazott, a gárda eddig sem egy ember játékára épült. Így - bár nem lesz könnyű pótolni a támadót -, de az új emberek is a gárda hasznára lehetnek. A bal lábas, Kiskunfélegyházáról érkező Kanyó Jánosra bal szélen számíthat a vezetőedző, a hódmezővásárhelyi Pallagi Tamás kapus poszton jelenthet erősítést, míg az orosházi Buzai Bence már a csapattal edz, de még otthon játszik, és a következő évtől lép pályára nálunk.

- Krisztin Dominik nyilván hiányozni fog, de jött egy jó támadó és egy jó kapus, így bizakodunk. Tavasszal az őszinél egy kicsivel jobb teljesítményre számítok, eredménykényszer nincs, bátran lehet játszani. Fontos hogy fegyelmezetten, akarva futballozzunk, és hogy mindenki fejlődjön - hangsúlyozta Takács László vezetőedző.