U-13-as csapatunk 3:2-re legyőzte a Békéscsabát

118-1.jpg
Hétközi fordulón Keller József U-13-as csapata színvonalas mérkőzésen, jó játékkal 3:2-re legyőzte a Békéscsaba UFC csapatát. Groics Akadémia támadásokkal kezdődött a találkozó, Szemenyei az első húsz percben akár két gólt is rúghatott volna. Félidőben a csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe.

A második félidőben az akadémisták mezőnyfölénye góllá érett, mert a 37. percben Kasuba lódult előre, majd szemfüles gólt rúgott (1:0) A Békéscsaba három perc alatt (a 47. és az 50. percben lőtt gólokkal) megfordította mérkőzés állását. A fiataljaink nagyobb sebességre kapcsoltak, szervezetten védekeztek é a széleken igyekeztek megbontani az ellenfél védelmét.

Különösen Szemenyei és Rutai volt veszélyes, akár ki is egyenlíthettünk volna, de a helyzeteik kimaradtak.

Az 54. percben Maronga látványos szabadrúgással kiegyenlített (2:2). Ezt követően mindkét csapat győzelemre játszott, de a mieink voltak veszélyesebbek és talán a győzelmet is jobban akarták. A 65. percben Maronga szépen helyezett távoli lövésével beállította a végeredményt (3:3)

Gratulálunk, csak így tovább!