Kertész - Paublusztig (Mondics), Vitéz (Szabó), Bitó (Vasiljevic), Varga (Szebenyi), Mészáros (Kárpács), Papp, Fülöp, Orosz, Kiss, Bús: ebben az összeállításban lépett pályára, és kezdett nagy elánnal csapatunk a Kaposvár elleni csütörtöki, gyulai derbin. A grosicsos rohamok már a 8. percben eredményre vezettek, Bitó Martin jól ívelte a rövid oldalra a szögletet, az érkező Papp Dániel pedig a kapuba helyezett. A folytatás is jól alakult, Kovács Rudolf együttese egyértelműen az ellenfél fölé nőtt. Ennek fényében nem okozott meglepetést, hogy a 26. percben Bús Alex oldalról elvégzett szabadrúgása után Fülöp Krisztián is bevette az ellenfél kapuját.
A második félidő a mondhatni megszokott mederben folyt, az 51. minutum eseménye volt, amikor egy jobb szélen futó akció végén Kiss Krisztián kapta meg a labdát, lefordult védőjéről, majd a kapuba lőtt. A lényegében megnyert meccs még akkor is simának tűnt, amikor az 55. percben szépített a Kaposvár. A folytatásban Fülöp a kapufát döngette, a vendégek viszont egyre többször okoztak zavart a széleken, tíz perccel a vége előtt pedig 3-2-re szépítettek, vagyis felcsillant előttük az esély a pontszerzésre. Ez ugyan végül nem következett be, sőt, Szebenyi Balázs révén nekünk volt ordítóan nagy helyzetünk, de újabb találat már nem esett, így a Grosics végül 3-2-es győzelmet könyvelhetett el.
- Jól kezdtünk, sokáig nem is volt szinte semmi probléma a játékunkkal. Utána viszont olyan dolgok történtek, melyet soha nem szeretnék viszont látni. A saját magunk dolgát nehezítettük meg, de a lényeg az, hogy alapvetően jó játékkal megnyertük ezt a fontos meccset - értékelt Kovács Rudolf vezetőedző.
A képen Fülöp Krisztián, aki szezonbeli hetedik gólját szerezte.


Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 