U-15
Takács László csapata a DVTK otthonában vendégszerepelt. Az ötödik helyen álló DVTK volt az esélyesebb csapat, de az egyre jobb formában lévő Grosics Akadémia győzni ment az "acélvárosba".
Krnács-Ungi I, Ungi II, Csapó, Hoffmann - Marosvölgyi, Zabari - Fodor, Sebe, Czirok, Hegedűs összeállításban kezdtük a játékot. A mérkőzés elején kiegyenlített játék folyt a pályán, később az akadémisták birtokolták többet a labdát. A 20. percben Zabari kiugratta Fodort, aki centiméterekkel lőtt mellé. A 35. percben Sebe a tizenhatoson belül lefordult a védőjéről, aki hátulról lerántotta, de a játékvezető sípja néma maradt. A második félidőben is szervezett, jó játék volt a pályán, mindkét csapat a győzelemre játszott. A 60. percben Marosvölgyi kiugrott és "kissé elsietett" lövése alig ment mellé. Csapatunk "ki-ki" mérkőzést játszott a tabellán előkelő helyen álló DVTK ellen. A játék és a helyzetek alapján rászolgáltunk volna a győzelemre, de az idegenből elhozott egy pont is értékes teljesítmény.
Takács László edző: Úgy érzem, hogy a csapat maximálisan helytállt, közelebb álltunk a győzelemhez mint az ellenfelünk. Csapatom jó formában van, minden mérkőzésen győzni akarunk és fogunk is
U-13
Keller József csapatának nem sikerült a bravúr, pedig az elmúlt fordulóban nagy arányú győzelmet arattak és bíztatóan játszottak. A tabella első harmadában tanyázó DVTK már az első 15 perben eldöntötte a találkozót. Két egyéni hibának köszönhetően a csapat futott az eredmény után. Voltak ígéretes helyzeteink, de ezek kimaradtak. Bízunk benne, hogy a következő mérkőzésen ezeket értékesíteni tudjuk majd.

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 