Általános 2018. 12. 13. csütörtök, 09:27
u17.jpg
Hat ponttal a 15. helyen zárta az őszt U17-es csapatunk, mely sokszor szűkös létszámmal, az egyébként tisztességgel helytálló U16-os fiatalokkal kiegészülve küzdötte végig a szezont.

- Ennél nagyobb reményekkel vágtunk neki a bajnokságnak. Jóval többet vártunk annál, mint amit elértünk - fogalmazott elöljáróban Vantara Zoltán vezetőedző. - Kis létszámmal kezdtük az idényt az "elhibázott" átigazolási időszak miatt. Elhibázott alatt azt értem, hogy négy, jó képességű szegedi fiatalt vártunk, és csak a szövetségen múlott, hogy ők nem lehettek velünk, pedig az ő fejlődésüket is jobban szolgálta volna a kiemelt NB II, mint az NB III-as bajnokság.

A csapat a Pécs és az UTE elleni vereségek után egészen magára talált, a következő időszakban ha ki is kapott, nem adta olcsón a bőrét, gyakran pedig balszerencsés módon szenvedett vereséget, vagy játszott döntetlent úgy, hogy a pályán mutatott teljesítménye alapján rászolgált volna a győzelemre. Az egész ősz kiemelkedő mérkőzése volt a sereghajtó Szekszárd elleni találkozó, melyen a hat gólig jutó Bojtos Tamás vezetésével 10-2-re nyert a gárda. Ekkor éledni látszottak a remények, hiszen a folytatásban olyan csapatok is vártak ránk, melyek ellen joggal gondoltuk úgy, hogy van esélyünk pontokat szerezni, de mindez sajnos nem így történt.

- Magát a bajnokságot két részre osztanám. Az első felében az Újpest elleni meccset leszámítva - ahol az első félidőben kiesett három védőnk -, mindenkivel partiban voltunk. Az utolsó hat meccsen viszont semmi sem sikerült. Az amúgy sem bő létszám sérülések, eltiltások miatt még szűkösebbé vált, kétszer ugyanazt a védő négyest nem tudtam pályára küldeni. Mindezeken túl nem volt olyan meccs, melyen ne büntettük volna magunkat súlyos egyéni hibákkal, ezek ráadásul leginkább a találkozók nyílt periódusaiban történtek, vagyis kifejezetten demoralizáló hatást fejtettek ki a csapat egészére nézve. Ez az időszak a túlélésről szólt - mondta Vantara Zoltán.

A csapat most remélhetőleg túlesett a legnehezebb időszakon, és a téli pihenő után a fiúk megújult erővel vetik magukat a munkába. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy ha a sérültek felépülnek, és bevethető állapotban lesznek, ez a gárda több pontot gyűjt majd tavasszal, mint ősszel. További öröm az ürömben, hogy új játékosok is érkezhetnek. - A bajnokság második felében egy új csapat fut majd ki a pályára. Most úgy számolunk, hogy hat ember érkezhet erősítésként. Ez azt jelentheti, hogy az ősszel szoros meccseket tavasszal behúzhatjuk, és nem lesznek kiesési gondjaink. Van velünk együtt öt csapat, melyek hasonló cipőben járnak, közülük egyet biztosan meg fogunk előzni, ha minden jól alakul - hangsúlyozta Vantara Zoltán.

 

bojtos-tamas.jpegBojtos Tamás a második helyen

A kevés örömteli esemény mellett azért figyelmet érdemel nemcsak az, hogy a fiúk időnként jó játékkal, máskor pedig nagyot küzdve csatáztak, hanem az is, hogy a csatár Bojtos Tamás a 15. helyen végzett csapatból is a góllövőlista élbolyába lőtte magát. A csapat 27 találatából 16-ot ő vállalt magára, ezzel pedig a második helyen végzett. Teljesítményének értékét jelzi, hogy a Grosicsból rajta kívül csak a Bohák, Gidoiu-Stadler, Ovszák trió jutott 2-2 találatig.

 


Hozzászólások: