Jól kezdte a szerdai, hétvégéről előrehozott bajnokit Szolnokon a Kertész - Mondics (Vasiljevic), Vitéz, Bitó, Szabó, Kárpács (Geszti), Mészáros, Papp, Fülöp, Orosz (Trombola), Bús (Kiss) összeállítású U19. A Grosics lendületesebb, veszélyesebb játékot mutatott ellenfelénél. Ennek már a 19. percben lett eredménye, Bitó Martin ugyanis idénybeli negyedik találatával megszerezte a vezetést. A folytatásban is hasonló mederben csordogáltak az események, de a 41. és a 43. percben két nagy egyéni hiba után két gólt szerzett a hazai együttes.
A második félidőben nagy elánnal vetették magukat támadásba a grosicsos fiúk, de a zártan védekező ellenfél a szerencsével sem állt hadilábon, és gyakorlatilag minden gyulai lehetőséget megúszott gól nélkül. A 2-1-es szolnoki sikerrel zárult találkozó után elmondhatjuk, a hazai együttes egy helyzetig jutott, de két gólt ért el, mi pedig a számtalan lehetőségből mindössze egyet használtunk ki.
- Ezen a mérkőzésen sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a korábbi találkozókon, két nagy egyéni hiba viszont megpecsételte a sorsunkat. A második félidőben lényegében egykapuztunk, sok jó támadást vezettünk, de gólt nem szereztünk. Dühös vagyok, hogy ilyen gólokat kaptunk, de gratulálok a játékosoknak, mert jól játszottak - értékelt Kovács Rudolf vezetőedző.
A képen Bitó Martin, aki csapatunk egyetlen gólját szerezte.


SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia 