Riport 2018. 10. 10. szerda, 08:14
20181009-164429.jpg
Nehéz pontos választ adni arra a kérdésre, hogy pontosan minek is köszönhető U19-es csapatunk négy meccse tartó sikersorozata. A középpályás Bús Alex (a képen balra) és a kapus Csutora György szerint a jó eredményekben fontos szerepet játszik a csapaton belüli összhang és a motiváltság.

Három vereség után négy győzelem, és máris a hatodik helyen áll a Szeged-Grosics Akadémia U19-es együttese. A nehéz kezdet után viszont valami láthatóan megváltozott, és nemcsak az, hogy a gárda mind a négy meccsét sikerrel teljesítette. - Az utóbbi mérkőzéseken megvolt a kellő összhang, jó volt a labdakihozatal, a védekezés, és érzésem szerint az edzéseket is komolyabban veszi mindenki. Jó a hangulat a csapaton belül, és szerintem ez is sokat segít - mondta Csutora György. Az is kiderült, hogy Kovács Rudolf vezetőedző alaposan felkészül az aktuális ellenfelekből, a Nyíregyháza elleni siekrt megelőzően például egész héten az adott találkozóra szóló taktikai elemet gyakorolták a játékosok.

A csapat legutóbb a megyei rivális Békéscsaba otthonában diadalmaskodott. A 2-0-ás győzelem viszonylag sima volt, de egy ilyen meccs mindig kiélezett. A vezetést Bús Alex remek góljának köszönhetően szereztük meg, aki úgy fogalmazott, amolyan "barcelonás" találat volt, gyors, rövidebb passzokkal, majd a végén egy pontos befejezéssel. - Vártuk a Békéscsaba elleni meccset, mert ez mindig derbinek számít, bárhogy áll a két csapat, ennek a találkozónak mindig van presztízsértéke. Az edzőnk, Kovács Rudolf ugyan azt mondta, ez is olyan meccs, mint a többi, de ez azért egy kicsit mégis más, ráadásul azt érzetük előtte, hogy nehéz lesz. Így is történt, 1-0-nál majdnem egyenlítettek a csabaiak, és akkor ki tudja, hogy alakul az eredmény. De helyén volt a szívünk, azt hiszem, ez alapvetően a szív diadala volt - fogalmazott Bús Alex.

A következő fordulókban papíron, persze csak papíron könnyebb ellenfelek következnek, de olyan értelemben mindenképp igaz ez a megállapítás, hogy a Pécs, UTE, Vidi, Nyíregyháza négyessel, vagyis az első ötből néggyel már játszott a gárda. Legközelebb a Gyirmót, majd az Újpest FC, a Szekszárd, a Szolnok és a Budai FC következik, vagyis elvileg sok pont szerezhető ezeken a meccseken. A helyzet persze közel sem ilyen egyszerű. 

- A Gyirmót hat fordulón át nem nyert meccset, legutóbb viszont meglepetésre legyőzte a Kecskemétet. Az élcsapatoknál persze nyilván gyengébbek, de képesek váratlan eredményeket elérni, és ők is méltó vetélytársai lehetnek bárkinek, szóval mi sem mehetünk biztosra ellenük - hangsúlyozta kapusunk, Csutora György. Bús Alex is osztotta a véleményét, szerinte is aránylag gyengébb ellenfelek következnek, de bárki okozhat meglepetést. - A jó folytatás kulcsa az lehet, ha nem bízzuk el magunkat, és megmarad a csapaton belüli összhang - mondta a középpályás.


Hozzászólások: