U16: remek győzelem a Gyirmót ellen

varga-tamas-584816.jpg
Bár a végét kissé elkényelmeskedte a csapat, összességében megérdemelt, sima győzelmet aratott az U16 a szombati bajnokin a Gyirmót ellen. A gyulai gárda a 69. percben már 4-0-ra vezetett, a vége 4-2 lett. Ezzel a csapat ugyan a 9. helyen áll, de mindössze 4 pont a hátránya a listavezető Kecskeméttel szemben.

Korosztil Péter szabadrúgása révén az első percben megszerezte a vezetést a Heckó (Csúri) - Nagy Torma, Gyuga, Lénárd, Sebestyén, Tóth, Jakó, Korosztil (Csipai), Hajdú (Rácz), Varga, Csorba (Csák) összeállítású Szeged-Grosics Akadémia. Kikity Márió együttese szervezetten, lendületesen, helyenként kifejezetten látványosan játszott, és szép támadásokat vezetett. A 26. percben Jakó Dávidot ugratták ki jól, ő pedig biztos lábbal helyezett a kapuba. Egy óra elteltével Lénárd Máté cselezett a büntetőterületen belül, és jól tálalt volna a játékostársnak, azonban az ellenfél védője kézzel ért a labdához. A tizenegyest Lénárd értékesítette.  

A 69. perc eseménye volt, amikor Tóth Bence a védők között kilépve szerezte meg a Szeged-Grosics Akadémia negyedik találatát. A folytatásban kiengedett a csapat, a Gyirmót a 74. percben egy szöglet után, majd a 84-ben, szintén egy sarokrúgást követő szituáció végén is betalált, ez azonban nem veszélyeztette a hazai együttes sikerét, mely így 4-2-re nyert.

- Örülök, hogy hazai pályán is nyerni tudtunk. Már a mérkőzés kezdetén kezdeményezően léptünk el, és magabiztos győzelmet arattunk. A 70. percig érvényesítettük az akaratunkat, bátor és eredményes játékot mutattunk be. Ezután könnyelművé váltunk, de kiengedtük kezünkből az irányítást, de a győzelmünket nem fenyegette veszély - értékelt Kikity Márió vezetőedző.

A képen Varga Tamás, aki szorgalmasan dolgozott az edzéseken, és most, kezdőként lehetőséget kapva a csapat egyik hasznos tagja volt.