U19: megindultak felfelé, a Kecskemét ellen is győzelemre készülnek

bito-orosz.jpg
Fontos, nagyon várt győzelmet aratott a hétvégén, a Kaposvár otthonában U19-es csapatunk. Bitó Martin (a képen balra) és Orosz Márk beszélt az első három mérkőzésről, és arról is, hogy mi dönthet majd a bajnokság egy-egy kiélezett mérkőzésén.

Három meccsen három vereség: így indult az idei év a Szeged-Grosics Akadémia U19-es csapata számára az NB II-es, kiemelt bajnokságban. A gárda összetétele alapján ennél mindenképpen jobb kezdésre számítottunk, ugyanakkor több tényező árnyalja a helyzetet. Korábban Kovács Rudolf vezetőedző is arra hívta fel a figyelmet, hogy játékban nem voltunk lemaradva az ellenfelektől, azonban a kapu előtt hiányzott a megfelelő határozottság. A Grosics középpályása, Orosz Márk arról beszélt, hogy még semmi sincs veszve, tudják, min kell javítani, és azon lesznek, hogy előrébb lépjenek. 

- Nem úgy sikerült a kezdés, ahogy terveztük. Sok helyzetet ki tudtunk alakítani, csak éppen nem tudtuk értékesíteni ezeket. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a bajnokság legerősebb csapataival játszottunk, négy forduló után a Pécs, az UTE és a Videoton is száz százalékos. Voltak elkerülhető egyéni hibák, de a Kaposvár ellen összejött, aminek kellett, és berúgtuk a helyzeteket - emlékeztetett Orosz Márk. 

- A Pécs ellen volt a legnehezebb, de nem éreztem, hogy sokkal jobb lett volna nálunk bármelyik ellenfél. Fel kellett pörgetni a játékot, mert azért voltak gyengébb időszakaink, de a Kaposvár ellen bebizonyítottuk, hogy a nehéz körülmények ellenére is képesek vagyunk eredményesen játszani - mondta Bitó Martin, a gárda szélső támadója, aki a harmadik gólt szerezte a somogyiak elleni, 3-1-es siker alkalmával. 

A Kaposvár ellen két elmaradt tizenegyest hiányolt a Szeged-Grosics, az ellenfél viszont kapott büntetőt, de 1-1-es állásnál sem volt kérdés, hogy melyik csapat hagyhatja majd el győztesen a pályát.

A következő csata sem ígérkezik egyszerűnek, hiszen szombaton a Kecskemét látogat Gyulára. 

- Ebben a bajnokságban nincs olyan nagy különbség a csapatok között, szerintem nagyon sokat számít a mentális felkészülés. Döntő lehet, hogy egy-egy gárda tagjai hogyan állnak a soron következő mérkőzéshez. A Kecskemét jó csapat, de verhető, mi pedig egymásért játszva nyerni szeretnénk - fogalmazott Orosz Márk.