Ahhoz képest, hogy alakult a vége, kissé nehezen lendült játékba a Nyári - Oláh, Vágási, Mohácsi, Szász, Herpai, Nagy (Lőrincz), Krisztin, Megyeri, Bakó, Ottlakán (Orcsik) összeállítású Grosics a SZEAC elleni, idegenbeli bajnokin. Takács László tanítványai a félidő felénél magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és sorra alakították ki a helyzeteket. Az első találatot Mohácsi Gergő a 23. percben szerezte, utána viszont beindult a gólgyár, a csapat már a szünetben hétnél járt. Hasonló mederben folyt a játék a második játékrészben, sorra jöttek a gyulai gólok. A végén Krisztin Dominik 5, Megyeri Levente és Bakó László 3-3, Mohácsi Gergő, Lőrincz Alex, Herpai Marcell, Szász Ágoston és Orcsik Gergely pedig 1-1 találatig jutott.
- Jó volt a játékosok hozzáállása, igaz, az ellenfél nem késztette őket nagy erőbedobásra. Bő húsz percnyi játék után már szinte minden lehetőséget kihasználtunk, ekkor a meleg és a rossz pálya volt a legnagyobb ellenfelünk. Ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy a játékosok megmutassák, odafigyelve, kevés hibával is képesek játszani. Így nézve jó tanulási lehetőség volt ez a meccs, ugyanakkor alacsonyabb hibaszázalékot vártam - értékelt Takács László vezetőedző.
A képen Megyeri Levente, aki a második félidőben 17 perc alatt ért el három gólt.


Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 