U15: erősödő csapat, új célok

20180828-150852.jpg
Nagy győzelmet aratott U15-ös csapatunk a hétvégi, nyitó fordulóban, az NB II-es bajnokság dél-keleti csoportjában. A gárda két játékosa, Szász Ágoston és Krisztin Dominik szerint érdemes komoly célokat maguk elé tűzni.

- Egy nagyon nehéz, NB I-es bajnoki év után kiütéses sikerrel kezdte a csapat az új bajnoki évet. Milyen volt végre ilyen meccsen pályára lépni?
KD: - Furcsa volt, korábban többször kikaptunk nagyobb arányban, most viszont nagy győzelmet arattunk! Külön öröm volt számunkra, hogy a szöglet után esett öngólt kivéve minden gólunk akciógól volt.
SZÁ: - Jó érzés, tavaly nem sok ilyenben volt részünk. Az eleje azért ennek a meccsnek is nehezebb volt, de aztán jöttek a gólok.

- A második vonalban nyilván gyengébbek az ellenfelek, mint az NB I-ben, de csak ennek köszönhető ez a siker, vagy a nyári felkészülés is megtette a hatását?
SZÁ: - Két új kapus érkezett hozzánk, mindketten jó magasak, ami nagy előnyt jelenthet a korábbiakhoz képest. Két alapemberünk ugyan az U16-hoz került, vagyis az eggyel idősebbek között játszanak, de összességében, úgy érzem, erősebbek lettünk.
KD: - Fegyelmezettebbek lettünk, Takács László vezetőedző jól összetartja a csapatot. Tavaly nem mertünk úgy játszani, amiben persze az is benne volt, hogy gyakran jobbak voltak az ellenfelek, viszont ez most megváltozott. Nemcsak az ellenfelek miatt, hanem magunk miatt is, úgy érzem, erősödtünk.

- Adódik a kérdés, mire lehet majd képes a csapat?
KD: - Jó lenne megnyerni a bajnokságot, de azért vannak erős ellenfelek, például a Szeged-Grosics "B" csapata, a korábbi Szeged 2011.SZÁ: - Van bennünk bizonyítási vágy, szeretnénk megmutatni, hogy jó csapat vagyunk.

Képalá: Szász Ágoston (balra) és Krisztin Dominik felszabadult játékot és jó eredményeket vár a csapattól.