A Manchester United Soccer Schools

107-1.jpg

2007-ben az MLSZ Szakmai és Felnőttképzési Intézet igazgatójaként, a VII. Szakmai Napokon ismerkedtem meg Sir Alex Ferguson-nal. Az MLSZ meghívására érkezett a mester Budapestre, ahol a magyarországi Brit Nagykövetség konferenciatermében a magyar élvonalbeli edzőknek tartott előadásában két dolog ragadott meg. Először is külön kiemelte, hogy a futballt (mint edző) Csanádi Árpád: Labdarúgás c. könyvéből tanulta, másodszor pedig élete legnagyobb sikerének a klub akadémiájából felhozott új generáció (Paul Sholes, Gary Neville. Phil Neville, David Beckham, Ryan Giggs) beépítését tartotta a felnőtt csapatba.

A Manchester United Football Club a világ legsikeresebb futballklubja. Tizennyolcszoros angol bajnok, tizenegyszeres angol kupagyőztes (FA kupa), háromszor nyerte meg a ligakupát, háromszor a BEK-et, BL-t. 1986-ban Skóciából új menedzser érkezett a klubhoz, akit akkor alig ismert a világ. Sir Alex Ferguson neve, szakmai tudása, eredményei azóta fogalmakká váltak. Nem is gondolnánk, hogy 1986-ban Manchester United Ferguson-nal a 11. helyen zárt. Nem is gondolnánk, hogy akkor üres volt a kassza! Azóta a világ leggazdagabb klubja lett az United, 2010-es bevétele 323 millió euró volt.

107-2.jpgA szakmai konferencia után, közös ebéd keretében lehetőségem volt személyesen is beszélni a mesterrel. Egyszerűsége, a futballról, klubjáról és játékosairól alkotott kifinomult véleménye nagy nyomot hagyott bennem. Elmondta, hogy az utóbbi években óriási terhelésnek voltak kitéve a játékosai. Egy bajnoki évben közel 70 tétmérkőzésen (bajnoki, FA kupa, BL, válogatott) szerda-szombati ritmusban játszottak a játékosai. A mérkőzések színhelyei közötti utazások - nem egyszer kontinensek között - még nehezebbé teszik a játékosai tartós csúcsteljesítményét. A mestert jól felépített szakmai team (18 fő) segíti, ahol két kapusedző, 2 asszisztens edző, 2 koordinációs edző, 5 masszőr, 4 fitness tréner, optometrista (szemész), kiropraktőr, pszichológus és komoly orvosi és informatikai stáb (team behind a team) kapott helyet. Minden reggel értekezletet tart, ahol megbeszélik a nap teendőit, a többit a munkatársaira bízza. Menedzserként ő a felelős mindenért, ezért gyakorlatilag alig tart edzést, de a stratégiát, taktikát ő dolgozza ki.

107-3.jpgA taktika és a motiváltság a legfontosabb. Alapelve a szervezettség, támadójáték, pontos lapos passzok és az egész pálya bejátszása, a széleken vezetett támadások. Szerinte az nyer, aki többet birtokolja a labdát és pontosan játszik. Minden egyes mérkőzésre külön taktikával készülnek, de a saját játékukat soha nem adják fel. A kispadon ugyanolyan képességű játékosoknak kell ülni, mint a kezdőben. Elmesélte azt is, hogy az edzésein sok a paparazzi, ezér külön biztonsági szolgálat vigyázza őket. Ebben az őrült iramban a legfontosabb szakmai tényezők számukra az: egyéni képzés, regeneráció, rehabilitáció, táplálkozás, pszichés tényezők, motiválás. Mindez egyénre lebontva!

107-4.jpgA klub mindig is nagy gondot fordított az utánpótlásra, 1950-ben alapították Manchester United Soccer Schools-t azaz az Akadémiájukat. A "nagy generáció" Beckham és társai is innét érkeztek. Igaz ugyan, hogy az üzleti világ a "kész" játékos vásárlását helyezte előtérbe, de minden élvonalbeli klubnak elemi érdeke és kötelessége a saját utánpótlás. Mindez óvodás kórtól kezdődik és a profi szerződésig tart. A világ minden pontján Afrikától-Ázsiáig van ún. provinciája a MU-nak és Angliában is több helyen.

107-6.jpgA legtehetségesebbek 12 éves kortól lehetnek a Manchester United Soccer Schools Academy tagjai, ahol bentlakásos formában fejlődnek. A klub legendái Sir Bobby Charlton, Bryan Robson például állandó vendégei az Akadémiának. 16 éves kortól kaphatnak profi szerződést az akadémisták, ezt követően az elit utánpótlás bajnokságban bizonyíthatnak. Ezt követően a profi sportkarrier biztosított, annál is inkább mivel minden játékosnak saját menedzsere van.