U16: elfogyott az erő a végére, vereség Szolnokon

A várakozások alatt teljesítve 2-0-ás vereséget szenvedett Szolnokon U16-os együttesünk.

A tabellán éppen mögöttünk álló - ősszel 6-2-re vert - Szolnok ellen több hiányzóval, a Nagy - Trescsula (Telinger), Ovszák, Illés (Tyahur), Percze, Zelik, Bidzilya (Hevesi), Kovács, Hajdú, Klebecskó, Kuzán (Bohák) összeállításban lépett pályára a Grosics. A gyulai gárda kissé fáradt játékot produkálva az 5., majd a 36. percben is gólt kapott, mindkét esetben pontrúgás után. A folytatásban adott volt az esély nemcsak a szépítésre, hanem ha a nagy helyzeteket nézzük, akár az egyenlítésre, vagy a győzelemre is, de a lehetőségek sorra kimaradtak. Így a találkozó végén a szolnokiak örülhettek a 2-0-ás végeredménynek és a három pontnak.

- Ahogy a múltkor, most is elégedetlen vagyok. Nem azt láttam viszont a pályán, amit szerettem volna. Rendkívül bosszantó, hogy a verhető ellenfél mindkét gólja pontrúgás után esett. 0-2 után akár fordíthattunk is volna, de elől elfogyott az erő. - nyilatkozott Kovács Rudolf vezetőedző, aki pozitívan értékelte a két U15-ös fiatal, Kovács Aurél és Hajdú Csanád játékát.