Több U14-essel a soraiban a Csúri - Bokros, Nagy Torma, Csák (Herdeló), Botos (Gyuga), Lénárd (Korosztil), Nagy (Beszedics), Szűcs, Jakó (Rácz), Varga (Takács), Sebestyén összeállításban állt fel a Grosics a somogyiak ellen. A lendületesen kezdő gyulai alakulat már az 5. percben megszerezte a vezetést, a védőjéről remekül leforduló Szűcs Zsolt a kapus mellett ballal helyezett a hálóba. A folytatásban 2-3 olyan lehetőség adódott a Grosics előtt, melyek viszonylag könnyen értékesíthetők lettek volna, ám a helyzetek sajnos kimaradtak, míg a Kaposvár egy szerencsétlen labdavesztésünk után egyenlített.
Grosicsos szempontból a második félidő már kevésbé volt sikeres, az ellenfél ebben az időszakban három gólt is szerzett. Ezek közül különösen bosszantó volt az a találat, melyet egy vitatott szabadrúgás után, a labdát a sorfal tagjai között elrúgva értek el. A hajrában a duplázó Szűcs Zsolt értékesített egy kezezés miatt megítélt büntetőt, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.
- Agresszívan kezdtünk, mi kezdeményeztünk a mérkőzés elején. A gól után nem tudtuk értékesíteni a helyzeteket, pedig itt akár el is dönthettük volna a mérkőzést. Bosszantó gólokat kaptunk buta hibák után, magunkat vertük meg, ennek van egy pszichológiai része is. Örömteli, hogy a fiatalok, vagyis Gyuga Barnabás, Beszedics Bertalan és Csák Albert helytálltak, jól mutatkoztak be. Ezen a mérkőzésen Nagy Torma Adrián, Szűcs Zsolt, Csák Albert, Jakó Dávid és Sebestyén Bence nyújtotta a legjobb teljesítményt - értékelt Kikity Márió vezetőedző.
A képen Szűcs Zsolt, aki hiába szerzett két gólt, a csapatnak nem sikerült nyernie.


Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 