U15: gólzáporos döntetlen a Nyíregyházával

botos-david-ferenc-564385.jpg
Fordulatos mérkőzésen, kétszer is kétgólos hátrányból visszakapaszkodva 4-4-es döntetlent ért el a Nyíregyháza ellen U15-ös együttesünk.

Heckó - Nagy Torma, Kovács, Hajdú, Lénárd, Nagy, Csorba, Jakó, Sebestyén, Rácz, Takács (cserék: Csúri, Zsömbörgi, Botos, Berkó): így állt fel, és került 2-0-ás hátrányba a Spartacus ellen a Grosics Akadémia. Kikity Márió tanítványai ezután sem csüggedtek, és sikerült is talpra állniuk. 
Előbb egy szöglet után Sebestyén Bence szépített, majd Kovács Aurél csúsztatott tovább egy szabadrúgást Botos felé, aki fejjel egyenlített. A nyíregyháziak aztán újból elmentek kettővel, a Grosics azonban 4-2-ről is felállt. Hamarosan Jakó Dávid cselezte be magát a büntetőterületre, és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Botost, aki nem is hibázott. Az egyenlítés az utolsó utáni percben sikerült, egy kezezésért megítélt büntetőt Nagy Roland higgadtan értékesített.

- Minden elismerésem a csapaté, a játékosok megmutatták, hogy van bennük tartalék. Fontos, hogy vesztett helyzetből felálltunk. Tartalékosan léptünk pályára, több ember hiányzott sérülés vagy betegség miatt, ugyanakkor az ellenfél góljait magunknak köszönhetjük, a büntető mellett három kontrából is eredményesek voltak - mondta Kikity Márió vezetőedző.

A képen Botos Dávid, aki sokat tett az egy pontért.