Általános 2021. 07. 01. csütörtök, 09:07
Nem volt könnyű éve a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U15-ös együttesének, a gárda ugyanakkor helytállt, sőt, végül a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

- Kölcsönösen kisegítettük egymást játékosokkal, így a szezon során hét, kora alapján az U14-es korosztályhoz tartozó fiatal futballozott nálunk. Közülük többen már ősszel kezdők voltak - mondta Takács László. A csapat vezetőedzője kiemelte, az őszi szezon során a lejátszott tíz mérkőzésen huszonhét pontot szereztek, 75 gólt lőttek, és 14-et kaptak, volt olyan tabella - a résztvevők nem mindig játszottak ugyanannyi találkozót a halasztások miatt -, amikor a második helyen álltak. Takács László ebben az időszakban különösen Kenyeres, Dékány, Czégé, Pap, Egri, Botta-Dukát és Budai játékával volt elégedett, utóbbi három játékos a gárda góljainak háromnegyedét szerezte. Meg kell említeni, hogy a többiek is sokszor felnőttek a feladathoz, így sok jó teljesítményt jegyezhettünk fel ebben az időszakban. 

Tavasszal több játékos Szegeden, a testvércsapatnál folytatta, ketten pedig távoztak. Bár sikerült leigazolni Erdélyit és Mohácsi Márkót, s érkezésük erősítést jelentett, a csapat összességében mégiscsak gyengült. A tavasszal lejátszott tizennyolc találkozón ugyanúgy huszonhét pontot szerzett az együttes, mint az őszi tíz meccsen, itt már a gólkülönbség sem volt olyan imponáló, hiszen 38-29-cel zárták a fiúk ezt az időszakot. Takács László ettől függetlenül úgy vélekedett, több fiatalember is dicséretet érdemel a hozzáállásáért, ebbe a körbe tartozik Dékány, Pistritu, Pap, Mohácsi, Erdélyi és Botta-Dukát. A tavaszi időszak alkalmas volt arra is, hogy több felállást kipróbáljon a csapat, bár ennek a korlátozott létszám időnként erősen határt szabott. Takács László megjegyezte, akadt olyan játékos, akit nehéz volt motiválni, de összességében így is elégedettek lehetnek, mert az elvégzett munka a jövőben megtérül. A szakember kiemelte, egész évben sokat köszönhettek Gut Veronikának, Kis Jánosnak, Szarvas Jánosnak, Vantara Zoltánnak, Papp Zoltánnak, Leel-Őssy Gábornak, Abrudán Gábornak, Karsai Károlynak, valamint az akadémia és a kollégium összes munkatársának.