Általános 2021. 05. 30. vasárnap, 09:01
194216202-498142664724527-5006572462556940599-n.jpg

A bronzéremért játszott szombaton a Makó otthonában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttese, mely a Kenyeres (Horváth) - Kovács-Kulcsár (Kovács Zs.), Szendi, Mészáros, Kovács Z., Lázár, Csumpilla, Süle, Orodán, Petka, Pap összeállításban lépett pályára. A fiúk kicsit nehezen lendültek játékba, de jó negyedóra elteltével magasabb fordulatszámra kapcsoltak. A 23. percben egy szélen futó, szép támadás végén Csumpilla Bence vette le jól a labdát, majd a hosszú sarokba bombázott. A középkezdés után szöglethez jutott a házigazda, és az elmélázó védők mellett, egy kavarodás után ki is egyenlített. A 28. percben Pap Botondot vágták fel mintegy tizennyolc méteren, a szabadrúgást a sértett kapu jobb felső sarkába bombázta. 

A második félidőben már jobban megmutatkozott a Grosics fölénye, a fiúk szép gólokkal tették emlékezetessé a búcsút. Sorrendben Petka Imre, Kovács-Kulcsár Ákos, Orodán Kornél, majd az utolsó percben ismét Petka Imre volt eredményes. Így a gyulai csapat 6-1-re nyert, és ezzel a többi meccs eredményétől függetlenül megszerezte a bronzérmet.

- Álmosan kezdtünk, majd fokozatosan átvettük az irányítást. A második félidőben fizikailag az ellenfél fölé nőve, tetszetős támadásokat vezetve növeltük előnyünket, és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Gratulálok a játékosoknak az egész éves teljesítményükhöz, a harmadik hely megszerzéséhez, minden búcsúzó játékosnak pedig további sok sikert kívánok a folytatáshoz új klubjukban - nyilatkozott Kiss János vezetőedző, aki Süle, Csumpilla, Lázár és Petka játékát emelte ki.