Általános 2021. 05. 01. szombat, 07:13
pap-botond-546181.jpg

Két éremesélyes együttes csapott össze péntek délután, amikor a Cegléd a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös gárdáját fogadta. A mieink a Kenyeres - Stir, Botta-Dukát, Csumpilla (Lovas), Pap, Susánszky, Zelicskovics, Pistritu, Dékány, Erdélyi, Mohácsi M. összeállításban léptek pályára. Az első félidő feléhez közeledve a hazaiak szereztek vezetést. A folytatásban több esély is kínálkozott az egyenlítésre, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Mohácsi Márkó a felső lécet forgácsolta szét, máskor a kapus védett.

A második félidőben sem sikerült gólra váltani a helyzeteket, a Cegléd viszont az 58. percben a második találatot is megszerezte, így végül 2-0-ra nyert.

- Két elkerülhető gólt kaptunk, miközben kihagytuk a legnagyobb lehetőségeket is. A fiúk igyekeztek, jobban játszottak, mint a múlt héten, de a jó erőkből álló ellenféllel szemben ez most ennyire volt elég - mondta Takács László vezetőedző.

A képen a középpályás Pap Botond, aki hasznosan játszott, sok labdát szerzett.