Közlemény 2019. 04. 08. hétfő, 14:50
halasz-laszlo.jpg

- Végezzenek az érintett szakemberek minél kiválóbb munkát, ezzel is erősödhet a képzés színvonala - mondta Halász László szakmai vezető annak apropóján, hogy hamarosan két éves múltra tekinthet vissza az edzők képzését segítő előadássorozat. Ez a fajta munka 2017 nyarán indult el a Szeged-Grosics Akadémia kötelékében dolgozó edzők számára, akik kötelező jelleggel vesznek részt a programokon. A rendszeressé váló, interaktív foglalkozásokon Vojtekovszki Csaba, Görgényi István, Karsai Károly vagy Sisa Tibor vezetésével folyt a munka. A nyolc részesre tervezett programsorozatból még két alkalom van hátra, ezeken májusban ifjabb Bene Ferenc, júniusban Tajti József foglalkozik a résztvevőkkel. 

Halász László kiemelte, a belső képzésekre a Szeged-Grosics Akadémiánál dolgozó edzők mellett a partnerklubok képviselői is kapnak meghívót, így nem véletlen, hogy az egyes események ötven-hatvan fős létszámmal zajlanak.


Hozzászólások: