A névadó köszöntője

koszonto-1.jpgKöszöntöm az Akadémia minden tagját, különösen a játékosokat. Amikor Kiss-Rigó László püspök úr felkért az Akadémia névadására óriási megtiszteltetést éreztem és örömmel fogadtam.

Az életemet a labdarúgásnak és a hazámnak szántam. Egy kisvárosból Dorogról indultam Édesanyám azt szerette volna, hogy pap legyek, magam sem álltam messze ettől a gondolattól, de a véletlen, vagy talán a Gondviselés műve, hogy labdarúgó lettem. Ennek köszönhetően részese lehettem országos és világraszóló sikereknek. Méltán vagyok büszke arra, hogy az Aranycsapat tagjaként négy világklasszissal Puskás Ferenccel, Kocsis Sándorral, Bozsik Józseffel és Hidegkuti Nándorral játszhattam egy csapatban.

A mai generációnak nehezen érthető meg, hogy mennyire más politikai, társadalmi élet közepette lett a magyar válogatottból Aranycsapat. Az ország kényszerhelyzetben volt, a sport pedig emiatt sokkal hangsúlyosabbá vált. De a sikereket nem egyedül éltük meg, hanem 15 millió magyarral együtt. Amilyen az ország, olyan a labdarúgása. Egy olyan mentalitású társadalomban, mint amilyen a miénk lett az elmúlt évtizedek után, miért lenne tisztességesebb egy labdarúgó, mint a közeg, amelyben él ? Ma egy játékos kimegy a pályára, ledarálja az edzést, és már rohan is a saját ügye után. Eszükbe sem jut, hogy egy olyan sportágat kellene "szolgálniuk", aminek mindig fontos szerepe volt a magyar emberek életében. Az ötvenes években tizenvalahány-millió magyar azt mondta: "megvertük az angolokat". Nem az Aranycsapat, hanem "mi". Sok millió magyar ember érezte úgy, hogy felnőttünk a világ tetejére. Szomorú, ha ennek lényegét meg kell magyarázni egy felnőtt magyar labdarúgónak.

koszonto-2.jpgA magyar fociról azt vallom, hogy nem a labdarúgással van baj, hanem a játékosok szellemiségével. A mai magyar futballistákban nincs tisztelet a klub, az edző, a játékostársak, a közönség és a játék iránt. Azt hiszik, azzal tisztelik meg a közönséget - ha van egyáltalán közönség a lelátón -, hogy kimennek a pályára és mutogatják magukat. Nem játszanak, csak szerepelnek. Egy olyan külföldi sztár, mint Messi, hiába keres már milliókat, még magasabbra akar törni a játékban. Ezzel szemben egy magyar focista, ha kap egy jó szerződést, eltűnik. A magyar labdarúgásnak tehát nem technikai, taktikai vagy játékfelfogásbeli, hanem morális problémái vannak.

Soha nem volt olyan korszak, hogy ne lett volna két-három átlagon felüli kapus a hazai labdarúgásban. De a magyar futball sorsa nem rajtuk múlik. Ők a leglelkesebb, legtisztább szándékú játékosai a labdarúgásnak. Sok éve láttam A hosszútávfutó magányossága című angol filmet. A kapus körülbelül olyan pszichés állapotban és gyakorlati helyzetben van a labdarúgásban, mint a hosszútávfutó a maga sportágában, hiszen nincsen partnere. Amíg a többiek edzenek, a kapus dolgozik. Más a labdarúgásban gólt lőni és más gólt kapni. Ha a kapus gólt kap, az maga a megsemmisülés. Sokszor az tűnik bravúros védésnek, ami a közönségnek tetszik, holott belülről egészen más helyzetek számítanak bravúrnak.

koszonto-3.jpgA sport nem csak sikert, népszerűséget hoz, hanem óriási hatása is van az emberre. Önfegyelemre, mások tiszteletére tanít, sőt hazaszeretetre is! Életemben egyetlen egyszer késtem el az edzésről, de emiatt a mai napig lelkiismeret furdalásom van. A sport révén az ember megtanulja, miként kell viszonyulni ahhoz a közösséghez, amelyet a haza jelent.

Az Akadémián minden feltétel adott, egész Kárpát-medencéből toborozhatnak és képezhetnek játékosokat. Talán az új Puskás is közöttük van. Kívánom, hogy a Grosics Akadémia játékosaiból a legkiválóbb labdarúgók legyenek, olyan labdarúgók, akik tiszteleik a szüleiket, edzőiket és elsősorban hazájukat.