U15: nagy csatát és gyulai győzelmet hozott a rangadó

305844940-3388269018069770-1178968777663788864-n-2.jpg
Két nagy különbségű siker után a mezőny egyik legerősebb együttese, a forduló előtt még szintén veretlen Szilárdy RFC látogatott péntek délután Gyulára. A csoport rangadóján a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a centerpályán fogadta a kiskunhalasiakat. Bali István négy játékosát nélkülözte sérülés vagy betegség miatt, a csapat így a Horváth - Nagy Zs. (Berki), Fojka, Oláh, Nagy Z. (Lakatos M.), Kovács-Kulcsár, Kovács Zs., Moldván, Nica, Csumpilla, Bozsányi összeállításban futballozott.

Jobban aligha kezdődhetett volna a végig nagy iramban zajló találkozó. A második percben Kovács-Kulcsár Ákos jobb lábas lövése talált utat a vendégek kapujába. Ezután jellemzően mezőnyjáték folyt a pályán, a jó erőkből álló halasiak főleg hosszú labdákkal próbáltak operálni, de a Grosics remekül levédekezte ezeket. 

Mindössze 19 másodperc telt el a második félidőből, amikor egyenlített az ellenfél. A játékrész első közel negyed órájában nem az történt, amit látni szerettünk volna. A vendégek a bal oldalunkon többször a védelmünk mögé kerültek, de végül nagyobb baj nem történt. 

Az 55. percben újra Kovács-Kulcsár Ákos villant, nem is akárhogyan, a szögletet ugyanis érintés nélkül tekerte a kapuba. Hét perccel később Kovács Zsolt mintegy húsz méteres lövése a kapus kezei között talált utat a hálóba. Mégsem nyugodhattunk meg, mert a Szilárdy egy megpattanó lövéssel újra felzárkózott, majd nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Gólt nem tudtak szerezni, viszont a mi kontráinkban is megvolt a veszély. A 79. percben egy gyors ellentámadás végén Kovács-Kulcsár passzát az akcióval felérő belső védő, Csumpilla Bence helyezte a kapuba, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.

- A csoport egyik legjobb csapata ellen játszottunk jó iramú találkozót. Több helyzetet alakítottunk ki, és a nehéz helyzetekben is álltunk sarat, így megérdemelt győzelmet arattunk - értékelt Bali István vezetőedző. A szakember valamennyi játékosával elégedett volt, de Kovács Zsolt, Kovács-Kulcsár Ákos és Nagy Zoltán közülük is kiemelkedett.