U10: kezdi meghozni gyümölcsét a munka

Heti három tréninggel kemény felkészülési időszakot él ezekben a napokban U10-es együttesünk. Igaz, az erősítő, fejlesztő gyakorlatok mellett rendre előkerül a labda is. Kádár László edző szavaiból kiderült, maguk a gyerekek is érzik, hogy hasznosan telik a közös idő, a fiúk többségén látható a változás, többen pedig egészen jelentős előrelépésről számolhatnak be. Külön öröm, hogy javul a küzdőszellem, és már egy-egy edzésen is nagy presztízzsel bír az egymás elleni játék, ráadásul a létszámmal sincsenek problémák, legfeljebb kisebb betegségek okoztak áthidalható problémát. 

A gárda a közelmúltban egy szegedi tornán vett részt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szegedi divíziójának szervezésében. - Három meccset játszottunk kézilabda pályán, egy plusz négyes felállásban. Erre külön nem gyakoroltunk, ezt a tornát ugyanis inkább a felkészülés egyik állomásaként fogtuk fel. A csapat a SZEOL ellen szoros meccsen, jó második félidőt produkálva 4-3-ra kapott ki. A házigazdák előttünk járnak, ők nagy különbséggel nyertek, a Móraváros ellen pedig sok helyzetet kialakítva játszottunk 1-1-es döntetlent - foglalta össze a torna történéseit Kádár László. A szakember hangsúlyozta, a folytatásban is sok meccset szeretnének játszani. A következő erőfelmérő jövő csütörtökön vár a fiúkra, akkor az OMTK-ULE otthonában kell majd helytállniuk a jó erőkből álló házigazda ellen. Márciusban pedig várhatóan két bozsikos program segítheti a csapat játékának fejlesztését. 

A csapathoz három új ember érkezett, érkezik. Egy romániai fiatalember mellett Békéscsabáról és Gyuláról egyaránt csatlakozott egy-egy játékos.