U17: legalább hét próbajátékos érkezik a csapathoz

still0116-00002.jpg

Már a múlt héten megkezdte az alapozást U17-es együttesünk, mely ugyan egyelőre nem vonultat fel nagy létszámot a tréningeken, ám hamarosan jelentős változás várható a csapat életében. Vantara Zoltán vezetőedző arról számolt be, hogy a jövő héten több - legalább hét - próbajátékost várnak, akik Magyarország mellett Románia és Szerbia területéről érkeznek. Előzetesen úgy tűnik, valamennyien a gárda hasznára lehetnek, így tavasszal jó eséllyel megszűnik az a létszámhiányos helyzet, mely ősszel jelentősen megnehezítette a csapat helyzetét.

Ez ügyben Halász László szakmai vezető azt mondta, az akadémia szeretné kihasználni a két határmenti város, Gyula,  és Szeged, területi helyzetéből adódó lehetőségeket, ezért a hazai fiatalok mellett próbálják megszólítani az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai tehetségeket is.